Címlap Köszöntő
Köszöntő PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. február 26. csütörtök, 16:25

A Másság Alapítvány 1993-ban alakult meg abból a célból, hogy működtesse a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodát (NEKI).

Alapítványunk vállalt feladata, hogy olyan embereknek nyújtson konkrét jogi segítséget, akiket származásuk miatt ért jogsérelem.

Több, mint 10 év, több ezer panasz, több száz ügy, több ezer panaszos. De a munkánk nem mérhető csak statisztikai számokból, hiszen a számok mögött hús-vér emberek vannak, akiket azért ért hátrányos megkülönböztetés egy munkahelyi felvételnél, az igazságszolgáltatás gépezetében, az egészségügyben, az önkormányzat részéről, vagy az élet bármely területén, mert történetesen romának születtek. Mi ezeknek az embereknek nyújtunk konkrét jogi segítséget.

Általánosságban könnyű az emberiséget szeretni.

Jellemző ügyeinket az évente megjelenő Fehér Füzet tartalmazza. Értelemszerűen nem tartalmazhatja viszont azt a fáradtságos munkát, amit az irodában dolgozó, valamint a munkánkba bekapcsolódó ügyvédek és más szakemberek, illetve maguk az ügyfelek naponta, sokszor évekig tartó eljárásokban kifejtenek. Ez a küzdelem az ügy iránti elkötelezettség nélkül nem végezhető. Ha valamit sikerként könyvelhetek el az nem a megnyert és precedens értékű ügyeink száma, hanem az, hogy egyre több ember "érzékeli", hogy az emberi méltóság egyenértékű az emberi élettel. Egyiket sem lehet megsérteni büntetlenül.

dr. Furmann Imre
kurátor

Módosítás dátuma: 2009. október 19. hétfő, 12:47
 
Hirdetés
Copyright © 1994-2010 Másság Alapítvány / Otherness Foundation